Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kritikák

2010.07.17

http://www.moziplussz.hu/kritika.php?id=517

Bizonyára nincs olvasó, aki előtt a Star Wars (magyar keresztségben Csillagok háborúja) cím ne mondana semmit. A Birodalom sötét erői ellen harcoló lázadók, élükön az utolsó Jedi lovaggal, Luke Skywalker-rel minden sci-fi rajongó emlékezetébe mélyen beivódott. A kezdetben bukásra ítélt történet előtt nem volt megállás: az 1977-es Új reménységet további két epizód követte; szerzője és egyben rendezője, George Lucas mai napig az egyik legismertebb figura Hollywoodban. Neki köszönhetjük többek közt az Industrial Light and Magic effektcéget és Indiana Jones alakját. A korábban szakmai körökben vizsgafilmjével (THX 1138) sikert arató Lucas talán maga sem hitte volna annak idején, hogy mitológiai elemeket halmozó, a Jó és a Rossz örök küzdelmét feldolgozó és egyéni környezetbe helyező trilógiája ilyen hatalmas sikert és rajongást gyűjt be világszerte. 1997-ben mutatta be a hármas, első fejezetének digitálisan felújított és kibővített változatát, mellyel párhuzamosan bejelentette: további három, a trilógia előzményeire koncentráló filmet készít elő. Felújítási mániája korábban kezdődött: vizsgafilmjét először 1971-ben bővítette egész estés játékfilmmé, majd 2004-ben - meglovagolva a Star Wars sikerét - annak felturbozótt változatát is saját cégére, az ILM-re bízta. Legutóbb ugyan azt nyilatkozta a Star Warsból több rész már nem készül, mégis nehezen hisszük, hogy valaha képes lesz leállni (legfrissebb értesüléseink szerint tv-sorozat van tervben A Jedi visszatér utáni időszakról). A speciális változat után tavaly a DVD kiadás kapcsán - ígéretét megszegve - újra hozzányúlt a régi mozikhoz, majd Darth Vader arcát Hayden Christensenére cserélve kijelentette, hogy mától ezt tartja az első, hivatalos Star Wars trilógiának. Nem így rajongók millió, akik kétkedve figyelik a "mester" lépéseit, s egyre biztosabbak abban, hogy az öregedő szakállas urat bizony elcsábította a Sötét oldal makulátlan ereje: a jó öreg pénz.

1999-ben hatalmas várakozásokkal övezve került a filmszínházakba a második trilógia első darabja. A közel 430 millió dollárt hozó alkotás beváltotta a hozzá fűzött reményeket - már ami Lucast illeti. A langyos kritikai visszhang csak alátámasztotta a kétkedőket, akik szerint az új film inkább a vizuális megjelenítésre koncentrált, mint sem a cselekményre. A kissé mesefilmre sikeredett Baljós árnyak tele volt antipatikus, de mégis humorosnak szánt karakterekkel (Jar-Jar Binks) és indirekt módon visszahozott szereplőkkel (C3PO, R2D2), akik bizonyítottan garantálták a tizenéves vagy annál fiatalabb korosztály közötti sikert, egyszerre kedvezve a SW-galaxis hűséges rajongóinak. A második felvonásban (A klónok támadása) már érezni a kreatívitást, de azon kívül, hogy láthattuk Yoda mestert pattogva harcolni és, hogy - egy pillanatra ugyan, de - felvillant a sötét oldal csábítása, bizony továbbra sem tapasztalhattuk a történet aprólékos kidolgozottságát.

Sajnos a befejező rész is hasonlóképpen végezte. Erről persze nem az a rengeteg ember tehet, aki áldozatos munkájával próbálta benépesíteni a digitális Köztársaság (illetve a Galaktikus Birodalom) minden zegét-zúgát, hanem maga Lucas, aki az alapsztori (Anakinből Darth Vader) mellett képtelen volt csavart vinni a történetbe, ezért - és mert lévén, hogy prequel-ről beszélünk - teljességgel kiszámítható. Ha visszanézzük az utóbbi három epizódot, képtelenek vagyunk elhinni, hogy sehova sem lehetett beszúrni egy "én vagyok az apád, Luke"-szintű csavart! A sztori mindhárom részben lineárisan pereg, jól megszokott medrében, előre meghatározott "főellenség" és "legyőzője" szisztémában, ám sehol egy érdekes karakter - adrenalinszintünket csupán a régi jó ismerősök viszontlátása emeli magasba. Emellett némileg jellemző a kissé bugyuta párbeszédek, bölcsességek felbukkanása is, például Anakin szájából a következő: "Ha nem vagy velem, akkor ellenem vagy". Hoppá.


George mostanság bulvárlapok tucatjainak nyilatkozza, mennyit szenvedett a harmadik rész forgatókönyvének megírásával, ami nem csoda, hiszen utoljára 1994-ben írt eredeti szkriptet Radioland Murders címen és az abból készült film finoman szólva is gyengére sikeredett. Az azóta eltelt évek a Star Wars és Indiana Jones-filmek után learatnivaló babérok betermeléséről szóltak. 1998-ban bevállalta az új trilógia teljes rendezői munkálatait, miközben az eredeti filmek közül is azok arattak nagyobb kritikai tetszést, melyeknek irányítását kiadta kezei közül. De hát ilyen ez a Lucas, a rajongóknak akart kedvezni és nem a kritikusoknak. Csak arra nem gondolt, hogy egy mozi habár lehet filmtörténelmi jelentőségű, az nem feltétlen jelenti azt, hogy egyben remekmű is...

A sith-ek bosszúja cím elgondolkodtató. A már ismert hatalomátvételen kívül ugyanis nem történik semmiféle bosszú a közel 140 perc alatt. Persze megjelenik néhány utalás, mely szerint a Galaxis egészét régen a Sith-ek uralták, de erről talán ildomosabb lenne meginterjúvolnom egy Star Wars régészprofesszort. A történet túlságosan rövid ahhoz, hogy több, mint két órát pazaroljunk rá, és éppen itt üt vissza az az ötlettelenség, amelyről az előbb értekeztem. Habár nem ásítozzuk végig a filmet, de a moziból kifelémenet nem fogjuk érezni azt a jól megismert bizsergést, mindössze néhány lélekemelő jelenet alatt, amelyek amúgy is a régi trilógiához köthetők.

Vázolva a történetet: Dooku gróf elrabolja Palpatine kancellárt és a két Jedi lovag, Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi kiszabadítására siet. A közel 20-30 perces, de látványos mentőakció után már érezni az időhúzás mágikus erejét, de összképet csupán a vége felé kapunk. Miután kiszabadítják a Szenátus vezérét az megkörnyékezi Anakint, aki fokozatosan, mindössze újabb 20 perc leforgása alatt átáll a Sötét oldalra. Kissé könnyed módja az átváltozásnak, de a lélek tükrének és tipródásának celluloidmegjelenítése mindig is kemény feladatot állított a forgatókönyvírók, jelen esetünkben Lucas elé. Egy pontban határozottan érezni, ahogy felgyorsulnak az események, maga az átalakulás pedig látványos és a maga nemében "elegáns" folyamat, példaként a lávatenger elől megmenekült Vader új testének "elkészítése", amelyet durvább metaforával ugyan, de egy Audi A5-ös összeillesztéséhez is mérhetnénk. Az egyedüli titok, ami váratlanul érhet, hogy a Birodalomnak Anakint nem csupán kapzsiságának és gyengeségének köszönhetően sikerül a Sötét oldalra csábítania.

A sith-ek bosszúja bővelkedik az újabb múltidéző karakterekben (Chewbacca, Birodalmi osztagosok kezdeti páncélja), de kétség kívül az új trilógia legmeghatározóbb és legjobban sikerült darabja. A szórakoztatónak vagy kisebb paródiának szánt jelenetek a helyükön vannak, a drámai jelenetek lenyűgözőek és a látvány is pazar, annak ellenére, hogy erőltetettnek tartom Lucas, a digitális technikához történő görcsös ragaszkodását (ha kellőképpen figyelünk a díszletekre, bizony csak elvétve fogunk "hús-vér" kartonlapokat találni).

A külföldi kritikák kiemelik Hayden Christensen erőteljes alakítását, ezért képtelen vagyok tovasiklani mellette. Valóban. Sokkal szenvedélyesebben és érzékelhetően nagyobb átéléssel hozza a figurát, mint két éve, ezzel bizonyítva, hogy megállta helyét a Galaxis legrettegetebb urának tartott Vader figurájának megtestesítésekor. Hayden mellett Natalie Portman (Amidala hercegnő) és Ewan McGregor jutnak több szerephez, a maradék színészcsapat csupán kellékei a műnek, melyben mindenki kellőképpen hiteles. Bár egyes karakterek idő előtti likvidálásával nem vagyok kibékülve, hiszen azok személyiségéből eddig nem láthattunk sokat, ezért bíztam benne, hogy na végre most kiderül aminek ki kell derülnie. De hát egy ilyen, többszereplős eposz mellett ennyi ábrázolás teljességgel érthető, csak akkor minek annyi megasztár és legenda, ha nem használjuk ki adottságaikat? Ja persze: nézőcsalogatásnak.

A zeneszerző John Williams (E.T., Cápa) már elmúlt 73 éves, ám továbbra sem lehet benne csalódni! A sith-ek zenei anyagában ezúttal is az erőteljes vokális betétek kapnak helyet, melyek a kiemelt jelenetek drámaiságához tökéletesen passzolnak; csak a nyitóstrófa után lezajló harc alatt vettem észre, hogy ide igazából valami más jellegű motívum illett volna.

Tehát összegezve eltelt 6 év és George Lucasnak úgy tűnik benőtt a feje lágya, mert végre egy élvezhető prequel epizódot hozott össze. S habár a direktort közel sem tartom zseniális író-rendezőnek, azért az új Star Wars-trilógia, kiegészülve záró fejezetével mindenképp filmtörténeti mérföldkő és össze sem hasonlítható azzal a zioni majomkodással, amit a Wachowsky-testvérek műveltek a saját maguk által teremtett legendával. Ennek ellenére viszont - ahogy már korábban is hangsúlyoztam - A sith-ek bosszúja nem egy remekmű. Csak varáció a világ egyik leghosszabb meséjének majdnem középső fejezetére.

 

 

 

 

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=7847

 

1999. szeptember 17.

Krisnások a Jetparádén

Nem fanyalgok, nem keresek a kákán görcsöt, George Lucas biztos tudja, mit csinál, hisz az első Star Wars minden idők legnagyobb mozisikere volt. (Ezt kéne überolni.) A történet, amely 1977-ben indult, most úgy folytatódik, hogy elkezdődik. Az akkori felhajtással egy új (drágább) korszak indult a filmcsinálásban - jött a Birodalom visszavág meg a Jedi-sztori, nem is olyan régen pedig a falújított SW, most meg itt az egész mitológia eleje, ahogy elkezdődött. A XXII. században vagy mikor, szóval a dinosaurusok, szuperjetek és űrvárosok őskáoszában.
"Az erő legyen veled!" - mondja a Jedi lovag (Liam Neeson) a kisfiúnak, aki persze az új, a kiválasztott világmegmentő. Mert itt is a jók (királynő és naiv népe) meg a gonoszak (a sötét erők) harcolnak egymással, itt is az van, hogy a túlerő - látszatra - a rosszaknál van, de Liam Neeson (a jók vezére) hála istennek megtalálja ezt a kisfiút (Jake Lloyd), és ezzel nyert ügyük van. Mert ez a borzas úgy vezeti az F?18-ast (vagy ami ahhoz hasonló), mint egy berepülőpilóta, kiismeri magát a galaktikus szörnyekben és tájakban, szereti anyukáját (hogy ki az apuka és hogyan lett az - azt nem lehet tudni, ez az egyetlen csiklandós poén a filmben). Neeson nyugodt mozdulataiba a Zen meg valamelyik távol-keleti küzdősport, mondjuk kung-fu van belekódolva, úgy, hogy a királynő is ráhagyatkozhat: ez az ember nem csap be senkit, de mindenkit legyőz belső erejével.
A sztori egyik fordulójában még a politbürokrácia kritikáját is láthatjuk - a jó birodalom majdnem a napirendi vitákba bukik bele, de aztán jön az Erő.
Nézem az órám: rossz jel. A látványelemeken el lehet révülni, bár mivel feszültség és cselekmény alig, egy idő után nem bilincsel le az arab falu és Manhattan sivatagi keveréke - bár pazarul megcsinálták. Ez a film legnagyobb baja: nincsenek benne karakterek, akikért lehet izgulni, és nincsen tétje az egésznek, amitől izgalmas lehetne: csak a legenda, az egykori Star Wars-mítosz tartja életben. Más szóval, nincs benne az SW-feeling, az, amitől az egykoriért egy generáció lelkesedett: most ugyanazokat a neveket hallhatjuk dolby surround hangtechnikával, de unalmasan.
Ami viszont tíz pontot ér, az a fogathajtóverseny - Ben Hur üdvözletét küldi - űrszekerekkel, aljas cselekkel, életre-halálra, klipsebességgel. Erre a tízperces szekvenciára bekapcsolt az adrenalinom, hogy azután normál szinten lássam a végső leszámolás ismerős képeit a neoncsőkardokkal meg a rossz ember vereségével. Igaz, Neeson is meghal, de hát áldozatok nélkül már az ősmesében sincs fejlődés.
Cserébe viszont zaftos mítoszkoktélt kapsz: egy kis Buddha, egy kis Hitleráj, icipici őskereszténység, Jurrasic Park, örök visszatérés, amit akarsz. Globális világban a mese is globális: minden égtáj beleadhatja a magáét, a rendező öszszegyúrja, és a kis srácban mégis igazi Amerika lesz az összefoglalás - meg a következő rész sejtelme. (Ez a film egysorozat első darabja: Baljós árnyak alcímmel...)
Szóval: csak erő legyen! Ez nagyon fontos. A főorvos úr is ezt mondta Kázmér bácsinak a műtét előtt. Habár Nietzschét is idézhetném, ő is ezt tanácsolta, de hát ettől kerek a történet, ha nem tudja is felvenni a fordulatszámot. Pedig az volna a cél, hogy a Titanic bevételi rekordját megdöntse. A nekifutás - a reklámkampány - jó volt, a mozi gyengébb, de lehet, hogy ez sem baj: Lucas kocsija megy már magától is.



Almási Miklós

 

 

 

http://port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=6372

 

 

 

2002. június 7

Dézsavü

 

 

Hát nem. Látom a nézőszámokat, a világ figyelmét, de én ülök a vászon előtt és csak kornyadozom (Star Wars II. rész: A klónok támadása, rendezte George Lucas). Mit kornyadozom, még a szemem is tiltakozik. Próbálom a maga műfajában nézni, akkor is lázad bennem a high and low, a magas- és popkultúra. Ócska, mára lestrapált ötleteket, tömeggyilkos sáskákat/dinókat (komputerrel animálva persze) és langy szerelmeket látok, meg háborút minden mennyiségben. Persze ott a galaxisokban. Aztán eljátszom túlélőkészletemmel: az elálló fülű Yodában Teng Hsziao-pinget vélem felismerni, amint éppen Afganisztánban segít rendet csinálni, Velence Katmanduba költözött (érdekes), unalmamban leharcolt szocreál vasöntödét vizionálok, ahol a női főszereplőt (Natalje Portman) majdnem aranyba öntik. De a jedi lovag (Hayden Christensen) igyekszik, és persze ?az erő velünk van? című szlogenre is lenne ötletem, de nem mondom meg, mi ? ami elmúlt, elmúlt.

Lehet, hogy a mérhetetlen promóciós kampány tett be nálam, vagy a többszörös hasznosítású (elkopott) őrületektől akadtam ki. Vagy csak túl sok ilyen típusú film volt az utóbbi időben ? már azt se tudom, melyik szörnyet hol láttam ?, szóval elfogyott a cérna, nekem ez léc alatti hókusz-pókusz. Valahogy elegem lett az egész fantasy-műfajból: hisz a történet tán húszezer év múlva (vagy annyival korábban?) játszódik, de egy az egyben a jelen leképezése: autós üldözés helyett itt rakétával kergetik egymást, a sötét hatalmak mindig összeesküsznek a szépek és jók ellen, ha három ember találkozik, kettő klikket alakít, és közben bájos (természetesen testetlen) szerelem szövődik, mint egykor a falvédőkön. A köztársasági főember, látva, hogy nagy gáz van, hagyja magát rábeszélni, hogy itt már csak az segít, ha rendkívüli jogokkal ruházzák fel. Bár zokog a szíve a demokráciáért, azért ezt is vállalja, pláne ha már a millió fős űrparlament megszavazta... Ennek is van történelmi paralellje. Bennem van a hiba.

Mentségemre szóljon, hogy olykor egy árva szót (képet) se értek az egészből, hiányzik ez az érzékem, és mindenütt a jelenre való célzásra vadászok (nem kéne), emellett kiráz a hideg, ha százlábúak bújnak az ágyamba (itt a szenátornő fülébe akarnak csúszómászni), a húszszemű gyíkminiszterért vagy a klóngyártó óriáspulyka-nőért sem érzek semmit. A klónhadsereg viszont fantasztikus, százezrek mennek glédában, mint anno az Unter den Lindenen (vagy a Vörös téren), igaz, hogy ilyen vonulást már láttam a Go West című Pet Shop Boys-klipen, de annak jó zenéje volt. És nem terjesztette ezt a ?világűrt is leverjük? című vizuális filozófiát: nem elég, ami van?

Marhaság, mondom magamnak, nem kell dohogni, ez egy naiv gyerekfilm, a tinipublikumnak jó... Lehet, én mégis úgy érzem, lehetne ezt is színvonalasabban csinálni, hogy látszódjon ki a milliárdos üzlet lába (hogy csak arra megy a sokszoros ismétlés). Meg aztán úgy érzem, hogy a populáris kultúra egésze infantilizálódik, s sajnos (mint ahogy ez a mozi) nemcsak a tinik fejét csavarja el. (És úgy maradnak...) Nekem jobban tetszettek a Végtelen történet-féle mesék, populárisból is tudnék néhány remekművet sorolni (Keresztapa), az utóbbi évek mintha feladta volna ezt az igényesebb popot, és blődre vette a figurát.

De lehet, hogy csak rossz kedvem van, hiszen Cannes-ban is vetítették ezt a mozit, merthogy a digitális, komputeranimációs filmeké a jövő. És mindenütt tarol. Amiről viszont egy interneten érkezett, névtelen szerzőjű ? folklórjellegű ? bon mot jut eszembe: zabáld a lócitromot, milliárdnyi légy nem tévedhet... Bocs, csak idéztem. (Forgalmazza az InterCom)


Almási Miklós

 

 

 

http://port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=7597

 

 

2005.05.17.

Star Wars III. - A sith-ek bosszúja

 

Nos, mindig ez van. Hogy ilyet még eddig sohasem, hogy felülmúlhatatlan, hogy megismételhetetlen és utolérhetetlen, aztán mindig jön az újabb, és újabb, majd még újabb... De azért ami a Star Wars III. elején lezajló csatajelenetben átélhető, az nagyon nem semmi. Szegény pattogatott kukorica-darabkák nem is nagyon tudják, mi merre van abban a nagy diétáskóla-tengerben, amit a vetítés kezdetére való izgatott várakozás közepette teremtettünk gyomrunkban. Fogalmam sincs, milyen hosszú ez a jelenet, két kézzel kapaszkodtam a szék karfájába, így nem tudtam az órámra pillantani, de abban biztos vagyok, hogy magát a szoftvert, amellyel ezt előállították, nyugodtan fel lehet ajánlani mind a NASÁ-nak, mind a bajkonuri űrközpontnak kiképzési feladatokra. Aki ebben lenyom mondjuk napi két órát, egy héten belül mehet a csillagokba. Abszolút tökéletes háromdimenziós térhatás, elképzelhetetlenül részletgazdag már maga a háttér is, olyan távlatok, perspektívák, amelyet valóban csak Földön kívüli szituációban élhetünk át. Ezernyi repülő bizgenytű, lézerágyúk tömkelegének vijjogása keresztül-kasul a szuperszéles vásznon, olyan bukófordulók, hogy a pattogatott kukorica ekkor nem tudja, kint van-é avagy bent. Szóval, ez nagyon ott van, ahogyan az ismert frontember mondaná.

Mindazonáltal nyilván a verseny folytatódik, az erre hivatott emberek agya pörög tovább, és elő fognak állni még ennél is szédítőbb kiállítású filmmel. Csak utalok rá, hogy készül az Asimov-féle Alapítvány filmváltozata is... Most azonban minden kétséget kizáróan a Star Wars III. a csúcs. Amit nemrégen el sem tudtunk volna képzelni, a Gyűrűk urának elképesztő csatajelenetei szerény pofozkodások az e filmben látható képi armageddonhoz képest. Az emberi agy szinte képtelen felfogni egy pillantással, mi zajlik a filmvásznon. De nem csak a csatajelenet a szemkápráztató, akár órákig lehetne nézelődni a békés(ebb) pillanatokban a háttérben feltűnő város- és tájképekben, pompázatos palotabelsőkben. A nagyszerű fantasy-festő, Boris Vallejo és követői által ihletett űrvárosok, tájképek, járművek tomboló képzelőerőről tanúskodnak.

Mindenre volt gondjuk az alkotóknak, olyan részletgazdag a film látványvilága, hogy szinte látni a szomszéd bolygón lakók szeme bogarában sajátmagunkat, amint a moziszékbe süppedve görcsösen szorongatjuk papírpoharunk. Vagy több alkalommal láttam például lenn, a kb. 10 kilométeres mélységben hömpölygő űrhajó-autó áradatban a Millennium Falcont, ami, ugye, csak a következő részben fog szerepelni. Persze, az, hogy észre tudtam venni, ahhoz az kell, hogy az előtérben ne történjen semmi érdemleges. Mert bizony Lucas mestert vajmi kevéssé érdekli a szereplői jelleme, a történet kicsit érdekfeszítőbb bonyolítgatása, de ezt már tudjuk régóta, nem ezért szeretjük. Elnézzük a néha brazil szappanoperákat alulmúló banális párbeszédeket, amelyek a dramaturgiai csúcspontokon felvinnyogó kacajt váltanak ki leginkább a szándékolt drámai hatás helyett. A minden korban kötelező és szükséges mesét köszönhetjük neki, amelyet lehet okosok közt gőgös értelmiségi felsőbbrendűséggel jól lefitymálni, hogy aztán stikában az utolsó előadásokon tágranyílt szemekkel többször is végigizguljuk és lehet begyűjteni az első elismerő pillantásokat a szomszéd kiscsávótól, akinek el tudod magyarázni, hogy volt az, amikor lefagyasztották a Han Solót, aki annak a Luke Skywalkernek lesz a spannja, aki csak most születik meg.

Fogalmam sincs, milyen lesz majd egyszer végignézni egyben mind a hat részt. Ha jól belegondolok, az első, tehát a tulajdonképpeni negyedik rész végén, a halálcsillag felrobbanása szánalmas gyufalobbanás lesz, mondjuk a most látható rész nyitó csatajelenetének egyetlenegy lézergépágyú-találatához képest, de számít ez? És az is igaz, hogy a harmadik részben úgy meg van magyarázva minden Leiláról, Luke-ról meg a nagy Szuszogóról, mintha nem is gondolta volna Lucas mester, hogy lesznek majd olyanok, akik szeretnének monstre szeánszokat tartani a Star Wars-összesből. Persze, az is igaz, hogy köztudottan Jancsit se, Juliskát se eszi meg egy másik mesében a gonosz farkas, mégis el kell mesélni azt újra és újra és újra... Így van ez jól.



(efes)

 

 

 

 

http://port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=6309

 

2002.május 06.

A klónok támadása

 

 

Lehet-e a Gyűrűk Ura után bármi újat is hozni sztoriban vagy látványban? Ugyanezt kérdeztük az első rész, a Baljós árnyak után is. A válasz tehát valószínűleg: igen. Bár a sztori ez esteben inkább a szerelemről szól (tudják, ez az, amit a jedi nem érezhet) mégsem csöpögős, garantált az akció és a látvány. Anakin Skywalker pedig visszavonhatatlanul elindul a Vader-esedés útján.



Playboy